Csatlakozz Te is a facebookon!

Legfrissebb kommentek

Analytics mér

Mária mint közbenjáró, társmegváltó és Isten anyja?

avagy némi katolikus hitvédelem májusban

mária.jpgMária Jézus anyja. Mit mondott Jézus, amikor arról szóltak neki, hogy anyja jött el érte miközben tanított? Hogy fontosabbak számára azok, akik hallgatják tanítását. Mit mondott, mikor valaki így méltatta anyját: „Áldott a méh mely kihordott és az emlő, melyet szoptál”? Megint önmagára vezette vissza a figyelmet. Mégis miért lett akkor az első korok keresztényei számára kiemelt a jelentősége?



Nem sokat tudunk a személyéről, Lukács és János írnak róla többet. Jánosnál például, hogy a kánai menyegzőn ez volt a kérése: „Tegyetek meg mindent, amit (Jézus) mond.” Illetve Jézus úgy mutatja be őt halálakor a tanítványnak: „Fiú, íme a te anyád.” Aki aztán házába is fogadja őt onnantól. Lukácsnál pedig, mintha párhuzamba akarná állítani az áldott állapotban lévő Máriát a szövetség ládájával, mint aki az új szövetség hordozója:

Vesd össze Lk 1,39-56-ot és  2Sámuel 6,2-16-ot![1]

  •          Ahogy Mária Júda városába sietett, ahová Dávid vitte Isten ládáját,
  •          Ahogy Erzsébet méhében örömében felujjongott a magzat, és ahogy Dávid örömében táncol és ugrál az Úr ládája előtt Júda városába való bevonuláskor,
  •          Amit Dávid kérdez: ”Hogy jöhet hozzám az Úr ládája?”, visszhangzik Erzsébetnél: „Hogy lehet az, hogy Uramnak anyja jön hozzám?”
  •          És annyi ideig marad Mária Erzsébetnél, amíg az Úr ládája Obed-Edom házában.
  •          Illetve egy dolog még Jelenések könyvéből, ami arra utal, hogy Jánosban is összekapcsolódott ez a két dolog: Jel 11,19-12,1:
    Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt. Az égen nagy jel tűnt fel: egy asszony, öltözete a Nap, lába alatt a Hold, fején tizenkét csillagból korona.

Előfordulhat, hogy ha ma betévedsz egy katolikus templomba, a következő imát hallhatod: ”Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején. Hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott Szűz.” Nem tudom, mit tippelsz mikor íródhatott a fenti ima, de talán te is meglepődsz velem együtt, hogy legkésőbb 250 előtti fohászt hallasz.

Kérhetem-e Mária közbenjárását? Mielőtt tovább mennénk, érdemes egy-két fogalmat letisztázni. Mit jelent az, hogy valakinek a közbenjárását kérem, hiszen Pál Timóteushoz írt levelében azt olvassuk, hogy „egy a mi közbenjárónk, az ember Krisztus Jézus”? Akkor én már nem kérhetlek meg téged, hogy imádkozz értem? Talán előfordulhatott, hogy megkérted egy barátodat, vagy a családodat hogy imádkozzon érted. Biztosan tapasztaltad te is, hogy „van ereje az igaz ember, buzgó könyörgésének”. Jó-jó, mondhatnád, de itt élő emberekről beszél Jakab a levelében. Erre én Jézus kérdését tenném fel neked: „Hiszed-e, hogy mindenki, aki Krisztusban hunyt el, nem hal meg, hanem él?” Vagyis katolikus keresztényként abban hiszek, hogy Isten egyházában nem lehet úgy elveszíteni a tagságot, hogy meghalsz. Attól még ugyanúgy hozzá és így rajta keresztül minden hívőhöz tartozol, hiszen összeköt minket a Krisztusba vetett hit. Tehát, amikor Mária közbenjárását kérem, az ugyanaz, mintha téged kérnélek meg, hogy imádkozz értem. Ha még van benned némi kételkedés, érdemes megfigyelni, hogy azok, akik valóban halott emberekkel foglalkoznak, pl. spiritiszta és okkultista szeánszokon, meglátszódik az életükön, egyre távolabb kerülnek Istentől, démoni megkötözöttségeket szereznek és gyakran elmebajok is feltűnnek náluk. Én eddig a rózsafűzérezős néniken csak a népi vallásosság elemeit véltem felfedezni, a kapcsolatomat Jézussal pedig egyáltalán nem befolyásolta. (Logikus is, ha tényleg azt akarja, hogy tegyünk meg mindent, amit Jézus mond.)

No de mit jelent az, hogy Mária társmegváltó? Ejj, van ennél bálványimádóbb dolog? Nagyon érdekes, de én ezzel a kifejezéssel először protestáns barátaimtól hallottam, ami részben lehet a tájékozatlanságom is, de hajlamos vagyok azt hinni, hogy katolikus tanítóink nem akarják, hogy felületességből valóban olyan tévhitek és vad burjánzások jelenjenek meg, mint amivel protestáns testvéreink vádolnak bennünket, ezért magában ezt a fogalmat nem emlegetik, csak ha meg is magyarázzák.
Nos, a helyzet nem olyan szörnyű, mint amilyennek hangzik. E baljós kifejezés mögött inkább Isten irgalmas szeretetét kell látnunk, aminek nagyszerű példáját Jézus mutatta be, amikor Péternek megadta a lehetőséget, hogy háromszori árulását háromszori megvallással tegye jóvá. Ugyan ez történt nagyobban is. Isten teremtett egy ősbűntől mentes embert, Évát, akinek lehetősége volt rá, hogy szabad akaratából elutasítsa Isten tervét a vele való életre. Ezután a bűn következményeként akaratunk megromlott, és nem voltunk már mentesek többé őseink e vétkétől. Ezért hozta létre Isten Máriát, akit szabadnak teremtett ettől a bűntől, és lehetőséget adott rá, hogy az emberiség képviselőjeként igent mondhatott Isten tervére. A társmegváltó kifejezés erre a cselekményre világít rá, hogy Isten nem erőlteti rá magát az emberekre, Ő végtelenül udvarias és lehetőséget ad nekünk, hogy mellette döntsünk, még ha elbuktunk is.

Azzal kapcsolatban pedig, hogy Mária Istenszülő (görögül Theotokosz), mielőtt John Henry Newman-t idézném, hadd írjak le egy gondolatot:

Az akkor még egyetlen egyház ezt 431-ben hozta meg hitvédelmi szempontból, amikor olyan eretnekségek voltak terjedőben, mint a nesztorianizmus, vagy hogy Jézus ember volt csak, vagy csak Isten. Ez a kifejezés is Jézusról szól, ráfigyeljünk inkább!

„Ha felülemelkedve minden tévedésen és ellenvetésen, őszintén és tisztelettel akarjuk a katolikus Egyház egyszerű felfogását kifejezni, hogy az Isten ember, hogyan lehetne ezt határozottabban és egyértelműben tenni, mint azzal a kijelentéssel: emberként született és Anyja volt. A világ elfogadja, hogy az Isten ember, ennek elismerése nem kerül neki sokba, hiszen Isten mindenütt jelen van, és – amint mondhatjuk – Ő minden is. attól a vallomástól azonban visszariad, hogy Isten Mária Fia. Visszariad tőle, mert egyszerre szembesül a kérlelhetetlen valósággal, mely sérti és megrendíti a dolgok hitetlen szemlélését, mely egyébként sajátja.
A kinyilatkoztatott tan azonnal fölölti valós alakját és történelmi ténnyé válik: a Mindenható adott ponton és módon bevonult saját világába. Az álmok megtörtek és az árnyak eloszlottak. Az isteni igazság többé már nem költészet, jámbor túlzás, misztikus rendszer vagy mitikus megjelenítés. „Áldozatot és áldozati ajándékot nem kívánsz, hanem testet készítettél nekem” (Zsolt 40)…[1]

A hitvallás, hogy Mária a Deipara, az Isten Anyja, érv és kezesség, amelynek révén az apostolok tanítása minden eltévelyedés ellen biztosítékot kapott és győzött. Ez a hitvallás a próbakő, amelynél az Antikrisztus gonosz szellemének minden kihívását, „melyek a világon felléptek” (2Jn 7) fölfedhetjük. Azt vallja ez a tan, hogy Jézus Isten, noha azt is magábafoglalja, hogy ember. Megérteti velünk, hogy Isten, ha emberré is lett, mégis Isten. …”[1]

Forrás: [1] www.depositum.hu

Julius Confessor 2014.05.10. 02:21

6 komment

Címkék: gondolatok mária szentírás lukács evangéliuma hitvédelem john henry newman közbenjáró Isten anyja Theotokosz társmegváltó

A bejegyzés trackback címe:

https://kereszteny.blog.hu/api/trackback/id/tr686146335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Levi04287 2014.11.22. 08:11:50

Itt valami tévedés van bocsánatot szeretnék kérni mielőtt valakinek a meggyőződésébe gázolok. De nem Mária a közbenjáró hanem Jézus olvassátok el Zsidókhoz levélt és nem is az is Isten anya.
Isten egyszerre ered és nem ered sehonnan. Az nem eredt sehonnan mert midig volt és azért eredt mert önmagától eredt. Ma már az orvosok megtudják csinálni,hogy annak az asszonynak aki meddő beültetnek a méhébe egy megfogant gyereket és meg is szüli az a asszony most az a kérdés,hogy valóban ő e az anya ? Mert csak kihordta a gyereket. Jézust is csak kihordta Mária. Az Atya és a Szentlélek teremtette Máriának méhébe Jézust és nem örökölt sem Máriától sem Józseftől semmit. Most vitatkozhatnák,hogy anya volt e Mária vagy nem ezt mindenki maga döntse el ? Miden esetben a szülője volt Jézusnak. Fontos szem előtt tartani az első parancsolatot amit Jézus is betartott. Ő se Máriát imádta hanem az Atyát de lehet,hogy Jézus tévedett neki is Máriát kellet volna imádni nem tudom döntsétek el ti. Ti jobban tudjátok.Javítsatok ha tévedek. Választ várok mindekitől.
Egy kezdő hívő Levente

Levi04287 2014.11.22. 08:28:03

Elnézést a helyes írási hibáért.

Julius Confessor 2014.12.11. 23:29:18

@Levi04287:

Kedves Levi! :)

Teljesen egyetértek veled, az a fajta közbenjárás, ami Jézushoz tartozik, nevezetesen, hogy lehetővé teszi, hogy az Atyához jussunk, az egyedül az övé.

Amiről a cikkben szó van, az arra vonatkozik, amit talán már te is megtapasztaltál, hogy megkérted egy barátodat, vagy a lelkészedet, hogy imádkozzanak érted, és az ő imáik révén Isten valamit cselekedett. Ebben az értelemben ők jártak közben érted az imáikkal. Máriát is ilyen értelemben kérjük meg, hogy imádkozzon értünk. Ennyi az egész!

Abban is egyetértünk, hogy Isten mindig volt, nem született, így szülői sincsenek. :)

Az "Isten anyja" kifejezés egy összetett fogalmat rövidít le, mint egy betűszó, vagy monogram.
Ami mögötte van, lényegében azt mondja el, hogy hogyan értendő, hogy Jézus egyszerre Isten és ember.
Isten Fia sokféleképpen beléphetett volna a világunkba, ő mégis azt választotta, hogy teljesen hasonlóvá lesz hozzánk. Nem csak látszat teste lesz, és egyből felnőttként tűnik fel, és rögtön kezdi a karrierjét, hogy ne fecséreljen fölöslegesen semmi időt. Ehelyett Jézus-Isten ránk szánja emberi életének egész 33 évét, vállalja az emberként levés minden cikis, gázos kényelmetlenségét, hogy teljesen egy lehessen velünk. Eközben viszont nem lesz kevesebb, mint Isten. Az, hogy neki is volt gyermekkora, Istenről árul el dolgokat, például, hogy Isten szeret pepecselni. Lehet hogy ez csak nekem jut eszembe erről elsőre? ;)

Máriát valóban nem szabad imádni, az imádás egyedül Istent illeti meg. Hadd idézzek ezzel kapcsolatban a Katolikus Egyház egyik tanító hivatali megnyilatkozásából:

"Nincs ugyanis teremtmény, akit a megtestesült Igével és Megváltóval egy sorba lehetne állítani; hanem miként Krisztus papságában másképpen részesednek a fölszentelt szolgák, mint a hívő nép, s miként Isten egyetlen jósága valóban sokféleképpen árad szét a teremtményekben, úgy a Megváltó egyedülálló közvetítése sem zárja ki, hanem életre hívja a teremtményekben az egy forrásból merítő változatos részvételt.

Máriának ezt az alárendelt szerepét az Egyház kétkedés nélkül vallja, szüntelenül tapasztalja, és a hívők szívének ajánlja, hogy ennek az anyai oltalomnak támogatásával bensőségesebben ragaszkodjanak a Közvetítőhöz és Üdvözítőhöz."/Lumen Gentium 62./

"Ez a tisztelet, ahogyan az Egyházban mindig él, teljesen egyedülálló ugyan, mégis lényege szerint más, mint az imádás, mellyel a megtestesült Igét, valamint az Atyát és a Szentlelket imádjuk" /u.o. 66./

Mindaz amit írsz összekapcsol bennünket. ;)

Varga Zoltan 2021.04.07. 06:53:13

élemiszerben kérünk segitséget 3 an 70 ezer ft ból élünk abból 9000 ft gyogyszerköltség KÉREM SEGITSENEK VARGA ZOLTÁN VADNA SZABADSÁG TÉR 15 ) BETEGSÉGEKRÖL KÜLDÖM IGAZOLASOKAT)APIDRA INZULINRA LENNE SZÜKSÉGEM 8700 FT NEM TUDOM KIVALTANI vagy vargáné szücs csilla erste bank 116 00006 0000 0000 2576 6862 segitséget!majusban megmütöttek herezacskot lágyrészt péniszt,,, juliusban annak helyén kialakult egy sipoly szeptembertöl a sipolyboll log egy kb 20 cm elhalt szövet ,,, dolgozni emelni hajolni nem igazan tudok ez miatt//ezek allitolag a magas cukor betegség miatt alakult ki//feleségem közmunkan dolgozik37ezer ft fizetés//nekem ha dolgozok 41ezer ft a fizetés két tartozast von végrahajto 70 5189043

Varga Zoltan 2021.05.23. 14:39:00

@Levi04287:
élelmiszerre!!
Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 16 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemeLL(vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 diabetese neuropathya allapitottak meg ill... gerinc csipö kopas ill szükület //ha valaki tud segiteni feleségem számla száma 116 00006 00000000 2576 6862!!tavaly majusban volt egy mütétem bocsanat leirom ,herezacskon folyamatos magas cukor miatt ,lett egy tályog ill. a lágyrészen megmütöttek ,, és a mütét után kialakult egy sipoly ,, a sipolybol 9 honapig lógott belöllem egy mütét közben bennem hagyott géz darab ... a sipoly ami a lágyrészen van nem lehet emelni hajolni váladékozik még dolgozom közmunkán mindkettönk fizetéséböl von végrehajto /!SZERETNÉK MÉG KÉRNI ,HA LEHETNE ,, BÉRESCSEPPET ILL... C VITAMINT, FELESÉGEMNEK NÖVÉR,VAGY ALFA C TABLETTÁT ,,, KÖSZÖNÖM ELÖRRE IS ...ÉS BOCSÁNAT KÉRÉSEKÉRT ,

Margo77 2023.10.28. 10:18:23

Tisztelettel jegyzem csak meg, hogy a Bibliában nincs rózsafüzér és minden ima csak egyedül Istenhez szállt! Régen én imádkoztam Máriához és az földről elhunyt szentekhez. Mióta elkezdtem olvasni a Bibliát is, már nem teszem! Fél gyerekoromat egy Mária zarándok helyen töltöttem. Ott Mária volt a központ, nem Isten! :(
Viszik a nagy fel ékesített Mária szobrot, koronával a fejével, és őt dicsőítik. Ugyan ezt csinálják Indiában is, még a hinduk is, csak egy másik szoborral! Mit szól ehhez vajon az élő Isten, aki azt mondja, hogy övé minden dicsőség!
Közbenjárásáról meg annyit, hogy amíg élek itt a földön, szívesen imádkozok bárkiért , ha az Úr magához szólít, akkor ne akarja velem senki sem felvenni a kapcsolatot, semilyen formában sem. A Biblia ezt szigorúan tiltja...
süti beállítások módosítása