Nem tudom, ti hogy vagytok vele, én mostanában elgondolkodtam azon, hogy az életemben gyakori, hogy ugyanazokat a bűnöket követem el újra és újra, és ha eredményt is érek el a visszaszorításukban, előbb-utóbb valamennyire visszaesek a hibáimba.
A legutóbbi ilyen elcsüggedésem után, egy mise alkalmával az alábbi kérdések fogalmazódtak meg bennem:
- 1. Hol a megváltás az életemben?
- 2. Meg tudok magamnak bocsátani?
Bár tudtam, hogy Isten dolgozik az életemben, mégsem tetszett, hogy nem látom ennek a gyümölcseit a bűneim elleni küzdelemben, és nem érzem, hogy Isten békét adna a kétségeimre.
Egy imaest utáni beszélgetésen szóba került ez a fajta kilátástalanság valaki más által. Ekkor gondoltam rá, hogy ez talán másokat is érdekelhet.
Később elkezdtem olvasni egy bevezetőt a Római levélhez, és egyből eszembe jutott annak 8-ik fejezete! Jó volt újra elolvasni és ráébredni ismét a benne foglalt igazságra. Ahogy utána ismét feltettem magamnak a két kérdést, a következő válaszokra jutottam:
- 1. Isten gyermeke vagyok, a Lelke van bennem, és ezen az sem változtat, ha hibázom.
- 2. Rászorulok Isten bocsánatára és elfogadom, hogy Krisztus magára vette a bűneimet, és elszenvedte értem a büntetését is. Elvette a bűneimet és én az övé vagyok.
Az első segít, hogy ne elsősorban az érzelmeinkre hagyatkozzunk, a második pedig a felesleges önvádtól óv meg minket. A kettő együtt pedig arra vezet, hogy ne magunkra koncentráljunk, hanem emeljük fel a tekintetünket Istenre! Nekem ez segített.
De azt hiszem, az alábbi igerészekben nálam jobban kifejtik: ;)
- Róm 8
http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=3&abbook=R%F3m&numch=8 - 1Jn 3,18-24; 4,4; 4,7-5,4; :
http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=3&abbook=1%20Jn&numch=3 - Ef 1,3-8
http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=3&abbook=Ef&numch=1
A bűneink bocsánata hatalmas ajándék, ne dobjuk el magunktól!
