Az utóbbi időben az ember több helyen is szembekerülhet olyan nézetekkel, mint amilyen ez is itt: „Az öszes világvallás még a katolicizmus is azt tanítja, hogy az üdvösséghez (megbékélés Istennel) elegendőek a cselekedeteink.” Ezt egy pünkösdi-karizmatikus protestáns gyülekezet honlapján olvashatjuk, de ezen kívül más példákat is könnyen találhatunk.

A vád rendkívül súlyos, ugyanis amit állítanak, az egy eretnekség volt az egyházatyák korában, amit úgy hívunk pelagianizmus, és az egységes Egyház el is ítélte az efezusi zsinaton 431-ben. De úgy tűnik, hiába vetette el a tant, mert a reformáció idején ismét felszínre került, ám az akkori katolikus egyház a tridenti zsinaton (1545-63 között) ugyancsak fellépett ellene, ráadásul igencsak erélyesen. Nézzünk meg egy-egy fejezetet konkrétan. Az első négy csak bevezetésül szolgál:

1. fejezet: A természet és a törvény erőtlensége az emberek megigazulásához

[1521] Először a szent zsinat kinyilvánítja: a megigazulás tanának tiszta és sértetlen megértéséhez mindenkinek tudnia és vallania kell, hogy amikor Ádám törvényszegése következtében minden ember elveszítette ártatlanságát [Róm 5,12; 1Kor 15,22; DH 239], akkor valamennyien „tisztátalanná lettek” [Iz 64,6] és ahogyan az Apostol mondja: „természettől a harag fiai” [Ef 2,3], és amiként az eredeti bűnről hozott határozatban kifejtettük, olyannyira „a bűn szolgái lettek” [Róm 6,20] és az ördög és a halál hatalma alá kerültek, hogy nem csak a pogányok a természet ereje által [1. kánon], de még a zsidók Mózes Törvénye betűjének a segítségével sem képesek megszabadulni onnan, vagy fölkelni, noha a szabad akaratuk a legkevésbé sem szűnt meg [5. kánon], bár meggyöngült és rosszra hajló lett [DH 378].

2. fejezet: Krisztus eljövetelének rendje és misztériuma

[1522] Ezért történt, hogy a Mennyei Atya, az „irgalmasság Atyja és minden vigasztalás Istene” [2Kor 1,3] Jézus Krisztust [1. kánon], saját Fiát, akit a Törvény ideje előtt és alatt a szent atyák sokaságának meghirdetett és megígért [vö. Ter 49,10 18], az „idők ama boldog teljességében” [Ef 1,10; Gal 4,4] elküldte az emberekhez, hogy mind a törvény alatt élő zsidókat kiváltsa rabságukból, mind pedig „a pogányokat, akik nem törekedtek a megigazulásra, megigazulttá tegye” [Róm 9,30], és mindnyájan „a fiúvá fogadást elnyerjék” [Gal 4,5]. „Őt adta oda Isten engesztelő, véres áldozatul a hitben a mi bűneinkért [Róm 3,25], és „nemcsak a mieinkért, hanem az egész világ bűneiért is” [1Ján 2,2].

3. fejezet: Akik Krisztus által megigazulnak

[1523] Jóllehet Ő valóban „mindenkiért halt meg” [2Kor 5,15], nem mindenki kapja meg halálának jótéteményét, hanem csak azok, akik részesednek szenvedésének érdemében. Mert való igaz, hogy az emberek, ha nem Ádám magvából, az ő utódaiként születnének, nem születnének a megigazulatlanság állapotában, mivel a tőle való továbbszármazás révén, miközben fogantatnak, saját megigazulatlanságukat szerzik meg; ugyanígy soha senki sem igazulhat meg, csak ha Krisztusban újjászületik [2. és 10. kánon], mivel ebben az újjászületésben, Krisztus szenvedésének érdeme által, a megigazulás kegyelme révén részesülnek. Az Apostol buzdít bennünket, hogy szüntelenül adjunk hálát ezért a jótéteményért az Atyának, „aki arra méltatott bennünket, hogy részünk legyen a szentek örökségében, a világosságban” [Kol 1,12], és aki kiragadott minket a sötétség hatalmából, és átvitt az ő szeretett Fia országába, amelyben elnyerjük a megváltást és bűneink bocsánatát [Kol 1,13k].

4. fejezet: A bűnös megigazulásának leírása és kegyelmi állapotának módja

[1524] Ezek a szavak körvonalazzák a bűnösök megigazulásának leírását, hogy ti. abból az állapotból, amelyben az ember az első Ádám fiaként születik, hogyan kerül át a kegyelem és a „fogadott fiúság” [Róm 8,15] állapotába, a második Ádám, a Megváltó, Jézus Krisztus által. Ez az átkerülés pedig az evangélium meghirdetése után az újjászületés fürdője [5. kánon], vagy annak kívánása nélkül nem lehetséges, mint írva van: „Aki nem születik újjá vízből és Szentlélekből, az nem megy be Isten országába” [Jn 3,5].

8. fejezet: Hogyan kell érteni azt, hogy Isten a bűnöst a hit által és ingyen teszi megigazulttá

[1532] Amikor pedig az Apostol azt mondja, hogy ti. az ember „hit által” (9. kánon) igazul meg és „ingyen” [Róm 3,22-24], ezeket a szavakat olyan értelemben kell érteni, amely felől az Egyház mindenkor ugyanúgy gondolkozott és nyilatkozott, mégpedig úgy, hogy azért igazulunk meg a hit által, mivel „a hit az ember üdvösségének kezdete” [1], minden megigazulás alapja és gyökere, „amely nélkül lehetetlen Istennek tetszeni” [Zsid 11,6], és eljutni az Ő fiainak közösségébe. Ingyenesnek pedig azért mondjuk a megigazulás kegyelmét, mert azon mozzanatok közül, amelyek megelőzik a megigazulást, sem a hit, sem a cselekedetek magát a megigazulás kegyelmét nem érdemlik ki. „Ha a kegyelem alapján, akkor nem tettek fejében, különben a kegyelem már nem volna kegyelem” — mondja ugyanazon apostol [Róm 11,6].

És nézzünk meg egyet a kánonok közül:

[1551] 1. kánon. Ha valaki azt állítaná, hogy az ember saját tettei alapján, amelyek vagy az emberi természet erőiből, vagy a Törvény tanításából származnak, Jézus Krisztus isteni kegyelme nélkül is megigazulttá lehet Isten színe előtt: legyen kiközösítve [vö. DH 1521].

Ezek alapján belátható, hogy a katolikus egyház sohasem tanította ezt az eretnekséget, sőt, ha valaki így gondolkodik felőle, az az utóbbi kánon alapján nem mondható katolikusnak.

Tehát bárki is állítaná, hogy a katolicizmus a cselekedetek általi üdvösséget tanítja, az valószínűleg nem volt elég alapos, ráadásul az Úr előtt számot kell majd adnia, ha felületessége miatt félrevezette hallgatóit, és ha ilyesmit használt fel, hogy Isten egy gyülekezetét rossz színben tüntesse fel, és az eddigi megosztottságot tovább növelje.

Protestánsok és katolikusok így egyetérthetnek abban, hogy csak cselekedetek által az üdvösség nem elérhető.

Ezzel az írással csak az volt a célom, hogy arra buzdítsak mindenkit, hogy ismerje meg, milyen igazság lapul a vádak alatt, (bármilyen gyülekezetről, bármiről is van szó), és fogadja meg Jézus Péternek mondott szavait: „Evezz a mélyre!”