Amikor ezt a blogot ajánlgattam ismerőseim körében, egy érdekes levelet kaptam. Valami olyasmit, hogy a levél küldője pogány és hogy ha esetleg egyházi adó nélkül megkeresztelem, akkor keresztény lesz... mindegy is... a lényeg, hogy ennek hatására úgy gondoltam, írok pár sort arról, hogy én hogyan látom ezt az egyház-dolgot, vagyis a papok és hívők kapcsolatát, az egyházi adó kérdését, vagy egyáltalán ezt az egész hívők felett uralkodó intézmény-rendszert. Hangsúlyozom, a következő pár sorban az én személyes hozzáállásomat olvashatod majd. Nem gondolom, hogy létezne olyan, hogy hogyan KELL hozzáállni ezekhez a dolgokhoz. Nem KELL egyetérteni velem; szíved joga belekötni.

Először nézzük ezt a sokfelől hallott "papok az Egyház" dolgot. Sokszor hallottam már a következő mondatot: "Nekem a keresztényekkel semmi bajom, én csak az Egyházat utálom". Rossz hírem van a számukra: a keresztények az Egyház. De hogy Ő a papokat és a püspököt és... 
Még a templomba járó keresztények közt sem ritka az Egyháznak azon képe, mely szerint piramisszerűen  alul helyezkednek el a hívek, majd fölöttük a papok, aztán a püspökök, érsekek, és a piramis tetején ott tapossa alattvalói fejebúbját a pápa.
A papok azok a személyek, akik az egész életüket Krisztusnak szentelték, vagyis egész életükben nem csinálnak mást, mint a keresztény embereket (hívőket) szolgálják (szentmisék tartása, áldoztatás, keresztelés, házasságkötés, gyóntatás, stb...) . Ez pedig a korábban említett piramist a feje tetejére állítja: felül helyezkedik el az összes világi hívő, akik papjaik fejét tapossák. Minden plébános szolgál és hordoz bennünket, világiakat. A papokat a püspökök és érsekek, majd az egész Egyházat a pápa tartja a hátán (Krisztussal), mint Krisztus földi helytartója.

Persze, ha befizetem az egyházi adót! - harsan fel a sikoly.
Mindegy, hogy egyházközösségi hozzájárulásnak, vagy egyházi adónak nevezzük. A lényeg, hogy van és hogy pénzt kérnek az embertől. Az egyházi adó a bérünknek körülbelül a 0.7%-a. Szóval bármilyen adót, vagy járulékot, vagy akármit vonnak le az embertől, az biztosan több az egyházközösségi hozzájárulásnál. Na, de mire kell az Egyháznak ez a pénz? Csak néhány dolog: a templomokat fenn kell tartani, a papoknak jó ha van pénzük uzsonnára. Az is jó, ha el tudnak menni a szomszéd településekre misét tartani. És még kismillió dologra. Valamiből a minket szolgáló papságnak is élnie kell és az épületek fenntartási költségét Nekik is fizetniük kell. 

A mi papunk nem ilyen; nem szolgálja az embereket!
Ez valóban nem ennyire fehér és fekete, ahogy feljebb leírtam. Figyelembe kell vennünk, hogy a papok is emberek. Nekik is vannak rossz időszakaik. Ők is állhatnak kedvtelenül a munkájukhoz, ahogy azt mi is sokszor megtesszük. Lehetnek néha flegmák, bosszúsak, agresszívek; sőt, még káromkodhatnak is. Mert emberek. 
Hajlamosak vagyunk számonkérni tőlük mindezt, ugyanakkor azon nem gondolkodunk el, hogy vajon én mennyire csinálm lelkiismeretesen a saját világi munkámat? Mennyire élem keresztényhez méltón az életemet? Jézus mondja:

Hogyan mondhatod testvérednek: Testvér, engedd, hogy kivegyem a szálkát a szemedből! - holott a te szemedben nem látod a gerendát? Képmutató! Előbb vedd ki a gerendát a saját szemedből, és csak aztán láss hozzá, hogy kivedd a szálkát testvéred szeméből.  (Lk 6,42)

Mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy itt a földön keresztényként éljünk és hirdessük az Evangéliumot. Ennek pedig elengedhetetlen eszköze a példamutató keresztényi élet. Mindannyian elsősorban saját magunkért vagyunk felelősek és magunk példája által a körülöttünk lévőkért.