Ünnepeink
Manapság sajnos egyre harsányabbak azok a hangok, miszerint a házasság elavult intézmény és a házasság helyébe lép az élettársi viszony, vagy esetleg még az sem. A jobbnak tűnő esetben az élettársi viszony lesz az az intézmény, mely létrehozza az ember és ember közti legszorosabb és legmélyebb közösséget, a családot.
Az élettársi viszony kialakulásához nyilvánvalóan azon társadalmi minták vezettek, melyek nem ítélték el a házasság nélküli szexuális együttlétet. Ez vezethetett oda, hogy a testileg érett, de szellemileg éretleneknek már nem titokban kellett szexuális életet élniük, hanem felvállalhatták, sőt büszkék is lehettek szexuális együttlétükre. Ha ezt a társadalom elfogadja, esetleg még jónak is tartja, a családi életre éretlen fiatalokat mi tartaná vissza attól, hogy összeköltözzenek? Együtt élnek egy darabig a teljes elköteleződés hiánya nélkül. Aztán jön az ötlet, hogy gyereket vállalnának és élettársi kapcsolatra lépnek mondván, hogy az egyszerűbb és olcsóbb. A háttérben azonban általában valami egészen más rejtőzik. Nem biztos abban, hogy képes a másikkal leélni az életét, nem képes elköteleződni mellette 100%-osan. Nem biztos benne, hogy a másik ember valóban hosszú távon boldoggá tudja -e Őt tenni.
A gondok eredete általában a hozzáállással van. Ő boldoggá tud -e tenni engem? Megszoktuk, hogy a körülöttünk lévő eszközök mind azt szolgálják, hogy kényelmesebbé, örömtelibbé tegyék az életünket. Ha valami nem úgy működik, vagy van jobb, akkor a régit kidobom és veszek egy újat. Itt lépnek be a társas életbe a fogyasztói társadalom veszélyei. A társamra is úgy tekintek, mint egy cikkre, ami az én örömömet, boldogságomat szolgálja. Ha úgy tekintek a páromra, mint a boldogságom forrására, nagyon nagy esély van rá, hogy a házasságom, vagy az élettársi viszonyom kudarcba fog fulladni. A helyes kérdés inkább ez lehet: Képes vagyok -e szeretni Őt egész életemben az összes hibájával és rigojáival együtt? Képes vagyok -e nem kiszolgálni, állandóan a kedvét lesni a másiknak, hanem társa lenni? Képes vagyok -e önmagam maradni a másik mellett?
Ez csak néhány alapvető kérdés, ami segíthet az érett választásban. Ha ilyen szemmel közeledünk a kérdéskörhöz, és igenlő válaszokat adunk, máris könnyebbé válik az elköteleződés.
Egy másik fontos dolog. Nemrég voltam egy polgári házasságkötésen és az anyakönyvvezető mondókájában folyton azokat a szavakat emlegette, hogy egymásra, egymással, egymástól... Hogy egymást nézzék folyton és egymásba kapaszkodjanak a bajban és... Rögtön az a kép jelent meg előttem, ahogy a házaspár egy örvénylő folyóban sodródik és kapaszkodnak egymásba. Ilyen helyzetben az egymásba kapaszkodás nem segíthet.
A Keresztény házasságoknál - amennyiben valóban keresztény gondolkodású fiatalok kötnek házasságot -, Krisztus áll a központban. Itt már nem az egymásra nézés, az egymásba kapaszkodás a hangsúlyos, hanem az egy irányba nézés (Krisztus felé), és a Krisztushoz való hűség.
Két ember valóban nem tudhatja, hogy 20, 30, vagy 50 év múlva is szeretni fogja -e egymást, számíthat -e majd akkor is a másikra?
Ha viszont mindkettőjük számára Jézus Krisztus áll az első helyen, a közös irányba nézés, az egy irányba történő növekedés (közös növekedés a hitben) a két ember kapcsolatában mély, bensőséges közösséggé érlelődik Jézus Krisztusban. A házasság talán a legcsodálatosabb Szentség, amit nem az Isten szolgáltat ki, hanem az egyik ember a másik ember számára.
