"Uram, eléggé megismertem már, milyen borzasztó a bűn rabszolgasága. Ha távol vagy, bárhogy is igyekszem, nem tudok helytállani, akaratosságom, gôgöm, érzékenységem és önzésem uralkodnak felettem. Napról-napra növekednek bennem és végül ellenállhatatlanok lesznek. A régi Ádám mind erôsebb lesz bennem és végül rabságba ejt. Sok rossz dolgot ismerek, mégis megteszem, végül még én panaszkodom keservesen, hogy rabjuk lettem és nem tudok velük szakítani. Micsoda zsarnokság a bűn! Súlyos teher, megbénít és lenyom, és mi lesz a vége? Drága érdemeidért, mindenhatóságod erejével erre kérlek, Uram, adj életet, szentséget és erôt. Szentséges Isten, engedd, hogy erôs legyek! Halhatatlan Isten, tégy kitartóvá! Szent, erôs, halhatatlan Isten, könyörülj rajtam!"
                                                                                    /John Henry Newman/


Ismerős gondolatok, nem?
És ezek egy olyan személy szavai, akit a  közeljövőben boldoggá avatnak.
Mi lehet akkor a mi lelkünkben?

Kereszténynek lenni azonban nem egyenlő a tökéletességgel. Ezt mutatja az is, hogy minnél mélyebb valakinek a hite, annál inkább érzi esendő, bűnös voltát.
A vallásos ember annyiban különbözik a nem vallásostól, hogy ezt belátja. És tudja azt is, hogy ő önmagában a változáshoz kevés. Ezért túllép önmagán és Istenhez fordul.
És ez egyben az alázatosság kezdete is: túllépni önnmagamon, és magamat valami nálam sokkal nagyobbnak az olatmába helyezni.
Bízhatunk benne: Isten csak ezt az odafordulást várja. Megbocsát és megerősít.
Bűnös és gyarló természetünk felismerése nem szabad, hogy csüggedésbe taszítson. A Mindeható Isten számára semmi sem lehetetlen, hisz Ő képes a rosszat jóra fordítani. Bűneinket megtéréssé nemesíti.
Ne szégyelljünk hát alázatosnak lenni, és botlásainkat helyezzük az Atya elé. Ő semmiképp sem fog minket elutasítani!

(Az ima forrása http://www.piar.hu/pazmany/k422.htm)