A magvetőről szóló példabeszéd (Mk 4,1-20) és annak jézusi magyarázata a legismertebb bibliai történetek egyike. Lehet -e, kell -e újat mondani egy ilyen gyakran elhangzó evangéliumi szakaszról? Erre a kérdésre nem tudom a választ, de abban biztos vagyok, hogy fontos újra és újra átelmélkednünk az evangéliumot, mert ha az Ige nem is, de a mi élethelyzetünk folyamatosan változik. Fontos megértenünk, hogy az Ige mindig személyesen szól hozzánk és mindig megadja a válaszokat életünk aktuális kérdéseire. A mai napon számomra ez az ige Isten végtelen szeretetéről, bizalmáról és kegyelméről beszél.
A magvető nem más, mint az, aki Isten Igéjét hirdeti. Keresztény kötelességünk és vágyunk Isten Igéjének hirdetése. Ez is megtérésünk egyik csodálatos gyümölcse. Vágyunk hirdetni az evangéliumot. Vágyunk arra, hogy minden ember része legyen annak a közösségnek, amit keresztény közösségnek nevezünk.
Amint látjuk, a magvető nem sajnálja a magokat, bőségesen szór mindenhova (mondhatni pazarol): az útfélre, a kövek közé, a tövisek közé, és a jó földbe is. Ezzel a pazarlással két dolog fogalmazódhat meg bennünk: Egyrészt, hogy nem a magvető feladata eldönteni a földről, hogy utána hajtást fog -e hozni az elszórt mag, vagy sem. Másrészt az Úr kegyelméből mindenki újra és újra esélyt kap arra, hogy befogadja Isten Igéjét. Mert ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges (Lk 18,27), így hajtást hozhat a rossz föld is.
Ami gondolkodóba ejtett még az evangéliumi szakaszban, az az
Amikor egyedül maradt, tanítványai a tizenkettővel együtt megkérdezték, mi a példabeszédek értelme. Ezt felelte nekik: "Megkaptátok az Isten országa titkát, a kívülállók azonban mindent példabeszédben kapnak, hogy: Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek. (Mk 4,10-12)
szakasz. Első olvasatra könnyen gondolhatjuk, hogy Jézus a példabeszédekkel elzárkózik és csak az arra méltókhoz szól, akik képesek megérteni. Ez azonban nem ennyire egyszerű. Gondoljunk csak bele abba a szituációba, hogy az Isten megtestesül és itt jár köztünk, majd minden köntörfalazás nélkül tudatja velünk, hogy Ő az egyetlen igaz Isten. Ugyan, ki az, aki képes lenne ezt befogadni? Jézus azért beszél példabeszédekben, hogy ezzel apránként adagolja az embereknek isteni mivoltát. Hogy az embereket ne egy hirtelen és azonnali ütés érje (mint ahogy ez megtörtént például Szent Pállal (ApCsel 9,1-9), hanem legyen idejük és módjuk fokozatosan felismerni és befogadni Krisztus isteni mivoltát.
A "Nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek, nehogy megtérjenek, s bocsánatot nyerjenek" sor valójában Izajás próféta szavai (Iz 6,9), mellyel a szerző azt fejezi ki (vagy jósolja meg) erőteljes formában, hogy lesznek olyanok, akik nem fogják tudni megnyitni szivüket az Úr előtt és nem lesznek képesek befogadni Isten Igéjét.
Tehát a példabeszédek nem azt a célt szolgálják, hogy csak azokat érintsen meg az Ige, akik képesek azt megérteni. Pont ellenkezőleg: az Ige példabeszédben kinyilatkoztatott formája bensőségessé teszi a személy és az Isten viszonyát. Lehetőséget biztosít arra, hogy az ember felismerje az egy és igaz Istent.
