Tanulni a szentektől

A mai napon a Katolikus Egyház több vértanút ünnepel.
Vértanúságuk időpontja közel esik egymáshoz, a kereszténység történetének korai, üldöztetésekkel teli időszakában. Tágabb értelemben véve haláluk helyszíne is azonos: a Római Birodalom nyugati fele.
Szent Fructuosus, Augurius és Eulogius hispánia Tarragona nevű városában, Kr.u. 259-ben, Szent Ágnes pedig a 300-as évek elején (talán 304-ben) Róma városában adta életét tanúságul.
Martürion: görög szó, eredeti jelentése tanúság, amely később kibővül a vértanú (mártír) jelentéssel.

A keresztény hitben fontos szerepe van a tanúságtételnek. Az apostolok a feltámadt Krisztus tanúi (ismerték, látták, hallgatták Őt). Tanúsítják szavait és tetteit.
Azok, akik nem ismerhették személyesen, tehát a későbbi korok hívei, nem tanúskodhatnak az apostolokhoz hasonló módon Jézusról. Megtehetik viszont ezt életükkel, sőt életükről való lemondással is, ha hit vagy élet között kell választani, például keresztényüldözés idején. Ez a vértanúság lényege: a lehető legfontosabbat adni azért, akitől ez a legfontosabb származik. Vérrel (élettel) hitet tenni az Igazság mellett.
Jézus figyelmeztet: „A gonoszság elhatalmasodásával sok szívben kihűl a szeretet, de aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.”(Mt 24,14)
A vértanúk üzenete tehát kettős. Egyrészt tanúsítják Krisztus halálát és feltámadását, másrészt pedig példát adnak életükkel a hitről. Arról, hogy mit is jelent hinni Isten Egyszülöttében. Arról, hogyan kell követni Krisztust.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenkinek életét kell adni hitéért. A vértanúk példája nem a halálra buzdít, hanem a helyes életre. Nekünk az ő hitükből erőt kell merítenünk, hogy mindennapjainkban megmaradjunk Krisztus nyájában, hogy a minket körülvevő kísértéseknek ellen tudjunk állni, hogy életünk vezérfonala a Szeretet legyen. És ez Jézus tanítása is. Erre hív minket, amikor azt mondja, hogy legyünk állhatatosak a hitben és a szeretetben. Mindvégig.

A korai időszak szentjeiről forrásaink sokszor hiányosak, és épp ezért gyakran egészítik ki a későbbi korok hívei, akár mesés elemekkel is a mártírok életrajzát. (A tényen azonban ez mit sem változtat).

Fructuosus, Augurius és Eulogius halálának története hitelesnek tekinthető.

Aemilianus helytartó így szólt: Fructuosus püspök, Augurius és Eulogius lépjenek elő!
A bírósági szolga jelentette: Itt vannak!
A helytartó megkérdezte Fructuosustól: Hallottad, mit parancsoltak a császárok?
Fructuosus: Nem. Egyébként keresztény vagyok.
Aemilianus: Megparancsolták, hogy imádjuk az isteneket.
Fructuosus: Az egy Istent imádom, aki az eget és a földet alkotta, a tengert és mindazt, ami bennük van.
Aemilianus: Tudod, hogy vannak istenek?
Fructuosus: Nem.
Aemilianus: Hamarosan tapasztalni fogod.
Fructuosus akkor feltekintett az Úrhoz és csendesen imádkozni kezdett önmagukért.
A helytartó így szólt: Kinek akarunk hát engedelmeskedni, kitől félünk, kit tisztelünk, ha az isteneket nem tiszteljük és a császárnak nem hódolunk?
Ezután Auguriushoz fordult: Ne törődj Fructuosus szavaival!
Augurius diákonus azonban ezt mondta: A mindenható Istent tisztelem.
A helytartó erre megkérdezte Eulogiust: Tiszteled Fructuosust?
Eulogius: Nem Fructuosust tisztelem, hanem azt, akit ő is tisztel! (Azokban az időkben néhány tévtanító Messiásnak mondta magát, a helytartó ezek szerint Fructuosust is ilyen álmessiásnak tartotta.)
A helytartó megkérdezte Fructuosustól: Püspök vagy?
Fructuosus: Igen, az vagyok.
A helytartó: Csak voltál! -- és kihirdette az ítéletet: Mindhármukat elevenen égessék el.
Amikor Fructuosus püspököt diákonusaival együtt levezették az amfiteátrumba, a nép nagy együttérzést tanúsított irántuk, Fructuosust ugyanis nemcsak a testvérek, hanem a pogányok is nagyon szerették. Az amfiteátrumban lektora, Augustalis odalépett Fructuosushoz, és könnyek között kérte, hogy levehesse a püspök cipőjét. Hagyd csak, fiam -- válaszolta a püspök --, levetem én magam is. Nagyon biztosnak és boldognak érzem magamat, mert bizonyos vagyok az Úr ígéretében.
…
Fructuosus pedig Szentlélekkel eltelve, olyan hangosan, hogy minden testvér meghallhatta, így szólt: Nem fosztanak meg titeket a pásztorotoktól. Az Úr -- ahogy megígérte -- nem hagy cserben benneteket sem most, sem a jövőben. Amit itt láttok, az csak múló megpróbáltatás.
Miután így vigasztalta a testvéreket, ,,bementek az üdvösségbe'', vagyis elnyelték őket a lángok.
Amikor elégtek a kötelek, amelyekkel megkötözték őket, örömmel térdeltek le, és elmondták megszokott imáikat. A feltámadás bizonyosságában, a kereszt jelében (kitárt karokkal) imádkoztak az Úrhoz végső leheletükig.''
(http://www.katolikus.hu/szentek/0121-265.html)

A mai napon ünnepelt másik vértanú, Ágnes, halálának története az előzővel szemben valószínűleg nem az alább leírtak szerint történt.

A mély börtön ajtajából néhány nőt lökdöstek elő, akiknek szemében leplezetlen félelem tükröződött, amikor a kínzás színhelyét megpillantották.A kapitány szeme megakadt egy leány arcán. Alig lehetett több, mint 12 éves, és ő volt az egyetlen, akinek arcán a félelemnek nyomát sem lehetett fölfedezni.
A kapitány csodálkozott a fogoly fiatalságán, és a nevét kérdezte.
- Ágnesnek hívnak.
- Biztosan tévedés lesz, hogy idehoztak. Nyilván kényszerítettek, hogy részt vegyél a keresztények imáján.
- Nem, kapitány, senki sem kényszerített.
A férfi segíteni szeretett volna Ágnesnek. Egyszerűen semmi kedve sem volt már a véres ügyekhez. Most azonban irtózatos indulatba jött ekkora bátorság láttán. Odakiáltott a katonáknak:
- Kötözzétek a cölöphöz! Ő lesz az első. Gúnyolta az isteneket és a császárt!
Amikor Ágnes a cölöpnél állt, így szólt a kapitányhoz:
- Kapitány, nem akartalak megsérteni. Segíteni akartál rajtam. De majd segít nekem az én Istenem, aki hatalmasabb, mint te és a császárod!
A kapitány dühöngve a korbácsért nyúlt. Az első suhintás süvítve fütyült végig a levegőben.
- Állj meg, kapitány! - hangzott a kiáltás az udvar másik oldaláról.
Egy megtermett katona lépett elő, aki rettenthetetlenségéről volt ismert, és emiatt a császár már többször megjutalmazta.
- Add nekem feleségül! Van neki bátorsága! Éppen hozzám illik. - mondta.
Az volt ugyanis a szokás, hogy egy nő megszabadult minden büntetéstől és kereszténysége megtagadásának számított, ha egy katona feleségül kívánta.
A kapitány odafordult a lányhoz:
- Egyik legjobb katonám kíván feleségül. Ha elhagyod a keresztények őrült hitét, elengedlek.
A katonák szeme a lányra szegeződött. Ágnes hallgatott. Még két másik katona lépett elő:
- Ha ő nem tetszik neki, mi szeretnénk elnyerni.
- Igazán mind megbolondultatok, vagy keresztények lettetek! - kiáltotta a kapitány. Villámló szemmel fordult a lányhoz:
- No, válassz, melyiké akarsz lenni?! Pompás választási lehetőség áll előtted. Ilyen még egy asszonnyal sem történt e falak között!
- Azé akarok lenni, aki engem először választott: Istené!
Erre vége szakadt a kapitány türelmének. Így kiáltott:
- Le kell fejezni, mégpedig azonnal! Rajta!
De senki sem mozdult. A kapitány ekkor a haragtól vörösen adott parancsot azoknak, akik a leányt feleségül kérték:
- Te lefejezed, te segítesz, a többiek meg elintézik a többi tennivalót!
A katonák törvénye pedig az engedelmesség.
Ezen a napon perzselően sütött a nap Róma tetői fölött. A vízhordóknak verejtéktől csillogott a hátuk, de a katonák szemében könny csillogott. Ilyen mindaddig nem történt Rómában.
(http://www.katolikus.hu/szentek/0121.html)

Ha nem is ilyen formában, de kétségtelen: ez a lány életét áldozta hitéért.
Állhatatos maradt mindvégig.