Csatlakozz Te is a facebookon!

Legfrissebb kommentek

Analytics mér

Az EKF szerint nincs Mennyország?

Élmények, reflexiók - válasz a világ eseményeire

Vasárnap kezdetét vette a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat. A 2009-es úgynevezett felvezető évet a Vallási Kultúra évének nevezték. Ehhez nyilvánvalóan hozzájárult az a véletlen, hogy a 2009-es évben ünnepelte a Pécsi Egyházmegye ezer éves fennállását és ekkor került sor a Pécsi Taizéi Találkozóra is. A 2010-es évben a hivatalos EKF megnyitó ünnepi szentmisével kezdődött, melyet Mayer Mihály, pécsi megyéspüspök koncelebrált.
Úgy tűnik tehát, hogy az EKF keretein belül színteret kapott nem csak a keresztény kultúra, de maga a vallás is. De csak úgy tűnik.

A vasárnap este, a Széchenyi téren megtartott nyitóünnepség azt gondolom, igen tartalmasra és látványosra sikerült. Azt azonban felháborítónak tartom, hogy a megnyitó utolsó dala, melyet Demjén Ferenc énekelt, a Várj, míg felkel majd a nap című dal volt... Ennek a dalnak ugyanis része a következő sor is: "Tudod, nincs mennyország, de minden síron nő virág".
A magam részéről nem gondolom, hogy direkt a dal ezen vonala miatt választották ezt a szervezők. Tény viszont, hogy ha kicsit jobban odafigyelnek és tekintettel vannak azokra, akik jócskán kivették a részüket a tavalyi év rendezvényeinek anyagi, szellemi, fizikai, és még sorolhatnám milyen támogatásában, választhattak volna valami kereszténybarátabb dalt is.

Könnyen lehet, hogy a fentiek miatt sokan mondanak bigottnak, vagy régimódinak tartanak, de gondoljunk csak bele, hogy mindannyiunk életében vannak fontos dolgok. Van, akinél a hazaszeretet, van akinél a párja, van akinél a szülők, van akinél a zene, vagy a film tölt be fontos szerepet. Gondolj csak bele, milyen érzés lenne hallani, ahogy a több, mint tízezer ember azt kántálja, hogy Magyarország a múlté, a szerelem  nem létezik, csak az érdek, a szülők csak anyagi forrás, a kedvenc zenéd primitív, vagy a kedvenc filmed szereplői teljesen hiteltelenek. Nyilván negatív érzést keltene benned; és ezek a dolgok messze vannak a hit dolgaitól.

Természetesen nem zárkózom el attól sem, hogy dalt lehet olyan vonulatban is értelmezni, miszerint a "Tudod, nincs mennyország" a kommunista időkben belénk sulykolt tényeket fejezi ki és a "de minden síron nő virág" az ember minden ellenére megmaradó hitét. Úgy vélem azonban, hogy ez nem egyértelmű és egy ilyen nyitórendezvényen választhattak volna egy szintén sokak által ismert, egyértelműbb dalt. Pusztán odafigyelésből.

Johannesz 2010.01.12. 16:03

6 komment

Címkék: ekf mennyország reflexió

A bejegyzés trackback címe:

https://kereszteny.blog.hu/api/trackback/id/tr461666736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

oswaldo 2010.01.13. 03:48:46

Szpés! :) a bennem lévő teljes jóindulattal és jószándékkal azt kell, hogy mondjam, hogy ezt NE!

Én úgy éreztem eleddig, hogy ez a blog sokkal komolyabb dolgokra volt hivatott mint egy Demjén dal kifogásolható(-nak sem mondható) sorának elemzése ill. ebbéli vélt sérelmek posztolása.

... szóval mégegyszer jószándékkal de Szpés ennél azért komolyabb posztot máskor.

arvisura · turoczi.blog.hu 2010.01.14. 16:41:50

Egy megjegyzés: ízlés dolga, hogy az EKF Széchenyi téri megnyitója tartalmas és látványos (80 millióért!!!). Szerintem giccses paródia, erőltetett párhuzamok, stb...

Még egy apróság: nem mi választjuk Istent, Isten választja ki az embert - (Demjén szöveg értelmezése kapcsán)

vjulia 2010.01.22. 21:59:15

ez a bejegyzés valóban ciki...

vjulia 2010.01.22. 22:00:06

ja, és tavaly ly-nal írandó :)

Johannesz · http://kereszteny.blog.hu 2010.01.23. 10:56:09

@vjulia: Köszönöm, hogy szóltál, a hibát javítottam!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2010.01.31. 13:30:28

Szerintem ezzel a bejegyzéssel sincs semmi baj.
A szerző leírja a véleményét.
Nekünk meg jogunk van egyetérteni vagy sem. Fontosnak tartani a kérdést vagy sem.
süti beállítások módosítása