Csatlakozz Te is a facebookon!

Legfrissebb kommentek

Analytics mér

Védelmet nyújtó keresztény holmik

Gondolatok

A tegnapi napon nagymamámtól kaptam egy szép rózsafüzért, hogy tegyem be a kocsiba, mert akkor a Jóisten megsegít. Kicsit szivencsapott a dolog. Hogy értessem meg Vele, hogy a rózsafüzértől teljesen független az, amiről beszél? Azóta is keresem erre a választ.

A katolikusok nagyon-nagyon nagy hányada sajnos misztikus tulajdonságot tulajdonít az olyan holmiknak, mint a rózsafüzér, a kereszt, vagy a Biblia. Ez majdhogynem egynértékű a bálványimádással. A reformátusok pontosan ezen problémák elkerülése miatt nem díszítik templomaikat. Az olyan holmik, mint a rózsefüzér, vagy a kereszt önmagukban semmit sem jelentenek, semmilyen védelemet nem nyújtanak és szerencsét sem hoznak. Az ilyen holmik lényege az, hogy mit jelképeznek. Nem azért óvom a Szentírásomat, mert az önmagában egy szent dolog. Az a szent, amit jelképez, illetve a Szentírás esetében a tudás is szent, amit adni képes. Ha egy szobor előtt imádkozik valaki, semmiképp sem a szoborhoz imádkozzon, hanem ahhoz, amit az a szobor jelképez. Nagyon könnyű tévútra jutni az ilyen eszközökkel.

A templomok falán lógó képek mind-mind jelképek, mind Krisztusról és a Szentekről mesélnek. Önmagukban semmiféle hatalmuk nincs, csak tárgyak. Ha felgyújtunk mondjuk egy olyan képet, ami Jézust ábrázolja, az csakis amiatt bűn, mert azt is elpusztítjuk vele, amit jelképez.

Keresztény embernek nem lehetnek kabalái. Nem lehet szerencsét hozó tolla, vagy balesetet megelőző rózsafüzére az autóban. Bárki nagyon könnyen tulajdonít hatalmat a tárgyaknak. Ha egy tollal zsinorban hat vizsgán jelest érünk el, szinte biztosra vehetjük, hogy a hetedik vizsgára is tudatosan ugyanazt a tollat visszük el. A keresztény ember nem lehet babonás. A keresztény ember számára mindig Jézus azon üzenete kell, hogy lebegjen, amit Tamásnak felelt: "Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam" (János 14;6)

Hatalmas problémát jelent napjainkban, hogy külön üzletágak szakosodtak az ilyen keresztény holmik előállítására. Néhányan úgy gondolják, hogy a Sátán keze van a dologban és direkt a kárhozatra akarják juttatni az embert az ilyen vállalkozások. Én úgy gondolom, senkinek sem szeretnének Ők rosszat, csak maguknak jót és valójában nem is tudják, hogy ártanak azzal, amit tesznek.

A mellékelt képen egyébként egy úgynevezett "autós rózsafüzér" látható, ami tulajdonképp teljes ellentmondás. A rózsafüzért aktív imánál használjuk egy segédeszközként, hogy a monoton, sokszor ismétlődő szövegben tudjuk hogy épp hol tartunk. Egy rózsafüzér pontosan ugyanannyira abszurd egy autó visszapillantóján, mintha vágódeszkát akasztanánk oda.

Johannesz 2009.04.13. 17:05

12 komment

Címkék: gondolatok kereszt rózsafüzér bálványimádás bálvány

A bejegyzés trackback címe:

https://kereszteny.blog.hu/api/trackback/id/tr561062692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2009.04.16. 10:21:57

Adott esetben el is giccsesedhet. :(

Engem az szokott elkeseríteni mikor nyakláncon lóg a kereszt. Sokaknál divateszköz lett...

Johannesz · http://kereszteny.blog.hu 2009.04.16. 10:35:23

A nyakláncon lógó kereszttel nincsen baj szerintem, ha azt azért hordja valaki, hogy mások számára jelezze, hogy Ő keresztény. Itt nyilván nem valami giccses dologra gondolok.
Egyébként pont a keresztek elgiccsesedése és divattá válása miatt mostanában úgy látom sokan visszatérnek egy ókeresztény jelképhez, a halhoz.
Sokan az autójukra is felragasztják a halat és ezzel viszont semmi baj, mert nem díszként van ott és nem is valami plusz misztikát várnak tőle, egyszerűen csak a külvilággal szeretnék tudatni, hogy Ők keresztények. Ebben az értelmezésben jó dolognak tartom ezeket a dolgokat.

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2009.06.13. 23:10:37

"Nem azért óvom a Szentírásomat, mert az önmagában egy szent dolog."

Isten szava önmagában nem szent? Mitől Szentírás, ha nem is szent?

christianos 2009.08.23. 16:49:47

@KeresztényBlog: Olvasd el, légy szíves a "christianos" szerinti értelmezést!

Marine7 2009.10.07. 21:05:00

A rózsafüzér "autós változata" egy tizedet tartalmaz. Szerintem eredetileg az volt a funkciója, hogy ezt a tárgyat sorban állás esetén is le lehessen venni a visszapillantóról, és imádkozni. De az sem utolsó szempont, hogy rátekintve az ember egy röpimát elmondjon.

Egy kis pontatlanság: "Ha felgyújtunk mondjuk egy olyan képet, ami Jézust ábrázolja, az csakis amiatt bűn, mert azt is elpusztítjuk vele, amit jelképez." Gondolom véletlenül írta félre, nem lehet elpusztítani azt amit jelképez a szentkép.

Az ikonokról nagyon szépen írt Joseph Ratzinger "A liturgia szelleme" című könyvben. Be van gépelve, ha érdekli elküldhetem, vagy akár ide is bemásolhatom. Ez segíthet a szentképek fontosságának megértésében.

A rózsafüzért meg szokás áldatni egy atyával. És a jámbor vallásosság ezt az áldást kívánja mindig magával vinni.

Marine7 2009.10.07. 21:46:00

Még ide kapcsolódhatnak Assisi Szent Ferenc szavai:

"Mivel mindenki, aki Istentől van, Isten igéit hallgatja, nekünk, akik különösképpen az isteni szolgálatra vagyunk rendelve, nem szabad megelégednünk Isten igéjének hallgatásával és teljesítésével, hanem ezenfelül Teremtőnk nagyságának és egyben tőle való függésünknek kinyilvánítására kötelességünk a szent edényeket és az istentiszteleti könyveket, melyek szent igéit tartalmazzák, gondosan őrizni.

Ezért tehát intem és Krisztusban biztatom testvéreimet, hogy ha valahol Isten igéit tartalmazó írásokat találnak, a tőlük telhető legnagyobb tisztelettel legyenek irántuk, és ha nincsenek jól eltéve vagy éppen valahol szétszórva tiszteletlenül hevernek, amennyire csak tőlük telik, szedjék össze és tegyék el, mint akik tisztelik az Urat beszédeiben, amelyeket mondott. Mert sok dolog szentté lesz Isten igéje által, és az Oltáriszentség is Krisztus szavainak erejével jön létre. "

bölcsésztanár 2009.11.29. 22:56:06

De jó, hogy idetévedtem! Nagyon értelmes kis posztok vannak, köszönet értük.
Én sem hordok semmiféle keresztény "talizmánt" magamnál, mert nem érzem jobban, hogy velem van Isten egy Mária-érem által, mint anélkül.
Ami a Szentírást illeti: egykori ferences lelkiatyám adott jó kis tanítást róla. Megkérdezte tőlünk, hogy mit lehet csinálni egy Szentírással, s mit nem. Lehet buszon olvasni, lehet táskában gyűrni, lehet benne aláhúzogatni, lehet rá szamárfület csinálni, lehet jegyzetelni benne. Arra lyukadtunk ki, hogy egyet nem lehet vele csinálni: azt, hogy nem olvasod.

Johannesz · http://kereszteny.blog.hu 2009.11.30. 09:02:32

@bölcsésztanár: Köszönöm :) Igyekszem majd ideérni és bővítgetni a posztokat :)

Tetszik, amit írtál a Szentírásról. Van is egy történet, miszerint Szentírás olvasás közben nem szabad enni, de evés közben szabad olvasni a Szentírást :)

valójábannemberci 2010.01.18. 00:55:36

@KeresztényBlog: Ez igazából egy régi zsidó vicc keresztény újraértelmezése lehet:

Két talmudista vitázik, hogy szabad-e a Tóra tanulása közben dohányozni? Nem tudnak megegyezni, ezért az egyik elmegy a rabbihoz:
- Rabbi, szabad a Tóra olvasása közben dohányozni?
- Na de fiam - így a rabbi - hogy képzeled? A tóra tanulása szent dolog, nem lehet közben semmi mást csinálni.
Ezt elmondja a másik talmudistának, aki megfeddi, hogy nem jól tette fel a kérdést, így aztán ő is elmegy a rabbihoz:
- Rabbi, szabad dohányzás közben a Tórát olvasni?
- Hát persze fiam, a Tórát mindig szabad tanulmányozni!

:)

belulo 2010.01.20. 10:56:53

Az én autómban a tükrön nem egy rózsafüzér lóg, hanem egy kis kereszt. <a href="http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/34/Franciscan_Tau.JPG">Semmi giccs, egyszerű tau, ehhez hasonlít.</a> Nem azért, hogy mások lássák, hanem ugyanazért, amiért a szobámban is van kereszt a falon, amit szintén nem látnak: hogy engem emlékeztessen, soha ne feledjem, hogy "úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta oda, hogy mindaz aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen." (Jn3,16)
Amúgy rózsafüzért láttam úgy is autóban, hogy az ember keze ügyében legyen, és tudja az illető imádkozni.
süti beállítások módosítása